Az 1966-os Eurovíziós Dalfesztivál volt a tizenegyedik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek Luxemburg fővárosa, Luxembourg adott otthont. A helyszín a luxembourgi Villa Louvigny volt.

A résztvevők

A verseny mezőnye változatlan maradt az előző évihez képest, így ismét 18 dal versenyzett.
Először vett részt színesbőrű énekes a versenyen, a Hollandiát képviselő Milly Scott személyében.
Az osztrák Udo Jürgens és az olasz Domenico Modugno egyaránt harmadszor vett részt a versenyen. Előbbi első, utóbbi utolsó helyen végzett ebben az évben.
Érdekesség, hogy a dalverseny két későbbi műsorvezetője is szerepelt ebben az évben: a norvég énekesnő, Åse Kleveland 20 évvel később az 1986-os Eurovíziós Dalfesztivál műsorvezetője volt, a svéd énekesnő, Lill Lindfors pedig az 1985-ös Eurovíziós Dalfesztiválon látta el ugyanezt a feladatot.

A verseny

Ekkor vezették be azt a szabályt, mely szerint mindegyik résztvevőnek a saját országának egyik hivatalos nyelvén kell énekelnie.
A norvég énekes volt az első nő, aki szakítva a hagyományokkal nem elegáns ruhában, hanem nadrágban adta elő dalát.
A főpróba során az olasz énekes, Domenico Modugno elégedetlen volt a zenekarral, és mérgesen elhagyta a színpadot. Sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán fellép-e, de végül előadta dalát.

A szavazás

A szavazás nem változott az 1964-es versenyen bevezetett rendszerhez képest. Az egyes országok 10-10 zsűritaggal rendelkeztek, akik tetszőlegesen osztottak szét három pontot a dalok között. Ezután összeadták a pontokat, és az összesített lista első három helyezettje kapott 5, 3 és 1 pontot. Amennyiben csak egy dalra szavazott az összes zsűritag, akkor az 9 pontot kapott, ha csak kettőre, akkor azok 6 és 3 pontot kaptak.
A szavazás a fellépési sorrendnek megfelelően zajlott: Németország volt az első szavazó, és az Egyesült Királyság az utolsó. A szavazás során három ország váltotta egymást az élen: az első szavazó után Belgium állt az élre, majd a belga pontok után három dal – a belga, a svéd és az osztrák – holtversenyben állt az élen. Ezt követően Ausztria állt az élre, majd előnyét végig őrizve zárt az élen, és még az is belefért, hogy az utolsó három szavazó mindegyikétől nulla pontot kapott. Összesen nyolc zsűri nem tartotta pontra érdemesnek a győztes dalt: ezek a német, a dán, a norvég, a finn, a svéd, a holland, az ír és a brit zsűri voltak. Emellett négy zsűritől gyűjtötte be a maximális öt pontot.
A szavazás során a luxemburgi közönség többször is kifejezte nemtetszését, amiért néhány zsűri egyértelműen a szomszédos országokra szavazott. Például a norvég zsűri mindhárom pontját a másik három skandináv országnak adta, illetve Svédország úgy végzett a második helyen, hogy tizenhat pontjából tizenötöt a szomszédos Dániától, Finnországtól és Norvégiától kapott. A füttyszó hamar nevetésbe váltott, amint a többi ország is hasonlóan szavazott: Spanyolország és Portugália egymásnak adta a maximális öt pontot, Hollandia Belgiumnak, Franciaország egyetlen pontját Monacótól kapta, majd amikor az ír zsűri az Egyesült Királyságnak adott öt pontot, már az ír szóvivő és a műsorvezetőnő is elnevette magát. Egyértelművé vált, hogy a megnövekedett létszám mellett már nem praktikus, hogy az egyes zsűrik csak három dalt értékelhettek, így a következő évben megváltoztatták a szavazási rendszert.
Monaco és Olaszország dala pont nélkül zárta a versenyt. Mindkét ország először kapott nulla pontot.
Ausztria első, és máig egyetlen győzelmét aratta. A Merci Chérie című győztes dal előadása előtt Udo Jürgens egy szójátékkal – „Merci jury”, azaz „Köszönöm, zsűri” – köszönte meg a bizalmat.

Eredmények

forrás: wikipédia