Az 1971-es Eurovíziós Dalfesztivál volt a tizenhatodik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek Írország fővárosa, Dublin adott otthont. A helyszín a dublini Gaiety Theatre volt.

A résztvevők

Málta először vett részt a versenyen, és az utolsó helyen végzett.
Visszatértek az 1970-es Eurovíziós Dalfesztivált bojkottáló országok is, így ismét tizennyolc dal alkotta a verseny mezőnyét.
A német énekesnő, Katja Ebstein 1970 után sorozatban másodszor képviselte hazáját, és akárcsak egy évvel korábban, ismét a harmadik helyen végzett. 1963 után másodszor versenyzett a belga Jacques Raymond is.
Először képviselte Svájcot Peter, Sue & Marc, akik később még háromszor versenyeztek: 1976-ban, 1979-ben és 1981-ben.
A brit műsorszolgáltató, vagyis a BBC aggodalmát fejezte ki az ír közönség várható reakciójával kapcsolatban, az észak-ír konfliktus miatt. Ezért szándékosan egy olyan észak-ír énekesnőt, Clodagh Rodgers-t választották indulóként, aki Írországban és az Egyesült Királyságban egyaránt ismert volt. Rodgers állítása szerint halálos fenyegetést kapott az IRA-tól amiért az Egyesült Királyságot képviselte.

A verseny

A korábbi szabályt, amely szerint csak szólóénekesek vagy duettek szerepelhettek eltörölték. Az új szabály lehetővé tette, hogy legfeljebb hattagú együttesek is résztvegyenek. Hivatalosan a dalverseny első együttese a svéd Family Four volt.
Ebben az évben első alkalommal tették kötelezővé, hogy az egyes műsorszolgáltatók készítsenek videót a nevezett dalukhoz, lehetővé téve, hogy a verseny napja előtt is be lehessen mutatni a dalokat a televízióban. Ez a szabály a későbbi versenyeken is érvényes volt.

A szavazás

Az egy évvel korábbi versenyt bojkottáló országok visszatérésének legfőbb oka volt, hogy radikálisan megváltoztatták a szavazás lebonyolítását. Mindkét ország a helyszínre küldött két zsűritagot. Az egyik zsűritagnak 25 évnél fiatalabbnak, a másiknak 25 évnél idősebbnek kellett lennie. A műsorvezető háromszor kettes csoportokban szólította a zsűritagokat, akik 1 és 5 között pontozták az összes dalt. (Kivéve természetesen a sajátjukat.) Tehát a két zsűritag együtt minimum 2 és maximum 10 pontot adott a többi ország dalára. Így mindegyik dal összesen minimum 34 és maximum 170 pontot kaphatott.
Nagy hátránya volt ennek a pontozási rendszernek, hogy a zsűrik nem ugyanannyi pontot adtak a többi országnak, vagyis lehetővé tette a taktikai szavazást. Például a luxemburgi zsűri a tizenhétből tizenhárom dalnak a minimális 2 pontot adta, összesen 43 pontot, szemben a francia zsűri által kiosztott 107 ponttal.
A szavazás háromszor kettes csoportokban zajlott. Az országokat a fellépési sorrendnek megfelelően hat darab csoportra osztották, majd az egyes csoportok zsűritagjai a műsorvezető szavára felmutatták, hogy hány pontot adtak az egyes daloknak. A szavazás során három ország váltotta egymást az élen: az első csoportot az osztrák, a máltai, és a monacói zsűritagok alkották, akik Spanyolországot helyezték az élre. A második és a harmadik csoport után Olaszország vezetett, ezt követően pedig Monacó állt az élre, és ezután végig sikerült is megőrizniük az előnyüket. A győztes dal hat zsűritől – svájci, német, belga, svéd, jugoszláv, norvég – gyűjtötte be a maximális tíz pontot, míg a spanyol zsűritől a minimális két pontot kapta. Érdekesség, hogy következő évben is a spanyol zsűri volt az egyetlen, mely minimális pontot adott a győztesnek.
Monaco első és eddig egyetlen győzelmét aratta. Bár az énekesnő, a dalszerző, és még a karmester is francia volt. Az énekesnő, Séverine saját állítása szerint soha nem járt Monacóban, bár a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválon a monacói delegáció tagjaként volt jelen.

Eredmények

forrás: wikipédia