Az 1980-as Eurovíziós Dalfesztivál volt a huszonötödik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek a hollandiai Hága adott otthont. A helyszín a hágai Congresgebouw volt.
Az 1979-es jeruzsálemi verseny Izrael győzelmével zárult, ám az izraeli IBA tévétársaság anyagi okok miatt nem kívánta kétszer egymás után megrendezni a versenyt. A második helyezett Spanyolország, majd az Egyesült Királyság is elutasította a rendezést, végül a holland NOS vállalta, hogy otthont ad a fesztiválnak.
Izrael végül el sem indult, mert április 19-ére tűzték ki a verseny időpontját, amely egybeesett az Izraeli Megemlékezés Napjával. Ez az egyetlen alkalom arra, hogy az előző év győztese nem indult el.
Utoljára fordult elő az is, hogy nem az előző év győztese rendezte meg a versenyt.

A résztvevők

Izrael visszalépése után Marokkó úgy döntött, hogy csatlakozik a dalverseny mezőnyéhez. Így Marokkó lett a dalverseny első afrikai résztvevője.
Monaco visszalépett a további versenyzéstől, és csak huszonnégy évvel később, a 2004-es Eurovíziós Dalfesztiválon vett részt újból.
Egy év kihagyás után visszatért Törökország, így akárcsak egy évvel korábban, tizenkilenc dal versenyzett.
Másodszor vett részt a versenyen a holland Maggie MacNeal és a svájci Paola Del Medico (utóbbi 1969-ben a 4 társgyőztes mögött lett második - helyesebben ötödik), míg a német Katja Ebstein már harmadszor: 1970-ben és 1971-ben is a harmadik helyen végzett, ebben az évben pedig második lett. Így ő az egyik legsikeresebb énekes, akinek nem sikerült győznie.

A verseny

A hagyományos képeslapok, rövidfilmek helyett mindegyik dal előtt egy műsorvezető az adott ország nyelvén bemutatta az énekest. Egyedül az íreknél volt különbség: a konferálás ír nyelven történt, de indulójuk angolul énekelt. A bemondók között volt például a norvég Åse Kleveland, aki 1966-ban maga is részt vett, majd 1986-ban műsorvezető volt.
A luxemburgi testvérpár, Sophie & Magaly a verseny történetének első résztvevői, akik egypetéjű ikrek. Papa Pingouin című, később nagy sikerű daluk előadása amiatt is emlékezetes maradt, hogy a háttérénekesek pingvinjelmezt viseltek.
Nagy feltűnést keltett a belga dal is, amely némi iróniával magáról a versenyről szólt, majd a dal végén az énekes egy fényképezőgéppel lefotózta a meglepődött nézőket.

A szavazás

A szavazási rendszer kis változtatással megegyezett az 1975-ös versenyen bevezetettel. Minden ország a kedvenc 10 dalára szavazott, melyek 1-8, 10 és 12 pontot kaptak. Viszont ettől az évtől kezdve a szóvivők növekvő sorrendben hirdették ki a pontokat. Ez a szavazási rendszer azóta is érvényben van.
A szavazás a fellépési sorrendnek megfelelően zajlott: Ausztria volt az első szavazó, míg Belgium az utolsó. A szavazás során három ország váltotta egymást az élen. Az első öt zsűri után a házigazda Hollandia volt az első, majd Németország vette át a vezetést. A szavazás felénél, a finn zsűri pontjainak kihirdetése után állt az élre először az ír dal, amely innentől kezdve végig meg tudta őrizni előnyét. A győztes dal hét zsűritől – görög, dán, svájci, norvég, német, brit, belga – gyűjtötte be a maximális tizenkettő pontot, míg a török és a marokkói zsűri nem tartotta pontra érdemesnek.
A marokkói király, II. Hasszán Marokkó ellen irányuló súlyos sértésnek nevezte, hogy országa az utolsó előtti helyen végzett. Marokkó többé nem vett részt a versenyen, így ez maradt az egyetlen alkalom, hogy egy afrikai ország részt vett.
Írország másodszor tudott diadalmaskodni. Az énekes, Johnny Logan a verseny idején még ausztrál állampolgár volt. Később ő lett az egyetlen énekes, aki kétszer tudott nyerni: az 1987-es Eurovíziós Dalfesztiválról is győztesen távozott, az 1992-es Eurovíziós Dalfesztiválon pedig a győztes dal szerzőjeként kapott díjat.

Eredmények

forrás: wikipédia